Visszalépés az alapértelmezett megjelenítésre
Pohankovics András

Pohankovics András

pohankovics [kukac] gmail [pont] com Batthyány u. 37 1/1. 20/947-9533

Kiskőrös 1. vk önkormányzati képviselője

1984-ben születtem kiskőrösi családban, édesapám dr. Pohankovics István közgazdász, egykori országgyűlési képviselő, édesanyám Mohácsy Mónika közgazdász. Nővérem, Ágnes szintén közgazdász. Feleségem, Dóra kiskőrösi születésű, ő is közgazdászként dolgozik.

A Batthyány óvodában töltött gyermekévek után a Petőfi Általános Iskolában tanultam, majd a Petőfi Sándor Gimnázium hatosztályos képzését végeztem, amelyet kitűnő eredménnyel zártam, kiváló tanulmányi és sport eredményekért a tantestülettől Petőfi Sándor Különdíjat kaptam. Tanulmányaimat a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki karán, vízgazdálkodási és vízépítési szakon folytattam.

Középiskolás diákként több nyarat Németországban, valamint tolmácsként a XIII. kerületi rendőrkapitányságon dolgoztam. 2005-től egy távközlési cég kereskedelmi igazgatója mellett, ezután egy fúziókkal, akvizíciókkal és ingatlanfejlesztéssel foglalkozó német cég menedzser-asszisztenseként, majd elemzőjeként dolgoztam. 2008-tól Brüsszelben, az Európai Parlamentben voltam két évig felelős a közlekedési, valamint mezőgazdasági szakpolitikai területekért, Becsey Zsolt képviselő tanácsadójaként. Hazatérésem után Barsiné Pataky Etelka mellett a Magyar Mérnöki Kamara elnöki titkári, majd titkárságvezetői feladatait láttam el. 2014-től újra Kiskőrösön élek, itt dolgozom a For-Tész Szövetkezetnél, ahol feladatom a termelés és a feldolgozás koordinálása. Őrizve a családi hagyományokat, a nagyszüleimtől és a szüleimtől átörökített tudást, 2009-től szőlőtermesztéssel is foglalkozom. Jómagam a minőségi szőlő termesztésében és a minőségi borok készítésében látom a jövőt, ezért nagy megtiszteltetés, egyúttal kihívás is a Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend tagjaként népszerűsíteni a kiskőrösi szőlészetet és a helyi borokat.

Szüleim révén már gyermekkorom óta foglalkoztat a közéleti tevékenység. Több ifjúsági szervezetnek is aktív tagja, vezetője voltam, tanulmányaim alatt és azt követően is részt vettem népfőiskolai, szakkollégiumi, valamint vidékfejlesztési és külügyi szakpolitikai munkákban.

Képviselői és társadalmi megbízatású alpolgármesteri munkám során törekszem a tisztességes, őszinte, keresztény értékrend szerinti szolgálatra, igyekszem a mérnöki szemléletet és fiatalos lendületet megőrizve, ám a bölcs javaslatokat megfogadva gyorsan intézkedni, megoldásokat találni, továbbá jó együttműködést kialakítani nemcsak a lakóközösséggel, hanem a munkát és megélhetést biztosító helyi vállalkozókkal is.

Kevés szabadidőmben feleségemmel szeretünk kerékpározni és barangolni a természetben.