Kiskőrösi Evangélikus Imaház

Kiskőrösi Evangélikus Imaház

  • 2020. január 29.

A kiskőrösi evangélikus gyülekezet 1941-ben vásárolta meg a csengődi határban álló ún. Tibold-kastélyt, vagyis úri lakot, amely a háborús évek alatt, majd azt követően is több célt szolgált. 1944 és 1947 között árvaház működött benne, ahol a háború és a front átvonulása következtében szülők nélkül maradt gyermekek ellátását biztosította az egyház. A működtetést az Országos Luther Szövetség végezte, akik számára a kiskőrösi evangélikusok évi 1 pengő névleges bérért átadták az épületet. Az árvaház felszámolása után 1947 októberében a kiskőrösi egyház bontási kérelmet adott be a Járási Főjegyzői Hivatalhoz. „[…] Köztudomású, hogy ezt az épületet, a hozzá tartozó néhány hold földdel együtt egyházközségünk "Gyülekezeti Ház" alapja vásárolta meg akkor, amikor az építésünkhöz rendelkezésre álló téglánkat az árvízveszedelembe került házak megmentésére átadtuk. Gyülekezetünk most úgy döntött, hogy az elkövetkező szabadság évre felépíti a Gyülekezeti Házat, s ezért a Tibold-kastélyt lebontva, annak anyagát is beépíti.” 

December elejére elkészültek az új imaház első tervei Ruttkay-Miklián Ödön budapesti építész jóvoltából. A végül megvalósult épülethez képest ez a terv jóval több megoldást tartalmazott: nagyobb méretű és jóval beépítettebb lett volna. Sőt, Ponicsán Imre lelkész visszaemlékezése szerint eredetileg még egy mozigép terem is szóba került, azonban erről igen hamar lemondtak. Az emeleten alakították volna ki egy segédlelkészlakást, továbbá az igazgatólelkészi hivatal mellett külön helyiséget kapott volna az 1908 óta működő evangélikus nőegylet, valamint a Keresztyén Ifjúsági Egyesület is.  Előbbit azonban több más egyházi szervezettel együtt még ebben az évben betiltotta a Kiskőrösön tartózkodó Mihail Lenko szovjet alezredes, utóbbi nem várva be a hasonló döntést, a következő évben önmagát oszlatta fel. Emellett pedig a szűkösebb anyagi lehetőségek sem tették lehetővé, hogy az építkezés így, ebben a formában valósuljon meg. A hatósági engedély birtokában, 1948 márciusában a csengődi földterületet eladták, a Tibold úri lakot pedig elbontották (egy helyiségét meghagyták a helyi iskolás gyermekek részére), anyagát Kiskőrösre szállították, április 6-án pedig megkezdődhetett a várva várt munka dr. Murányi György igazgatólelkész irányításával. Az alapozás és az építkezés is szépen haladt, ám a csengődi ’kastély’ épületanyaga csupán az új imaház felére volt elegendő, a másik felét a hívek adományaiból vásárolták meg, amelyet igen rövid idő alatt sikerült összeadniuk.  Maga az építés is a gyülekezet tagjainak aktív közreműködésével, igazi társadalmi munkában valósult meg.

A belső munkálatok nagyjából tehát elkészültek, ám a vakolás és a színezés még sokáig váratott magára, erre anyagi és egyéb okok miatt csupán 1957-ben került sor. Felszentelése sem történt meg, ellenben dr. Murányi György esperesi minőségében engedélyezte az egyházközség számára a használatba vételt. Az imaház mondhatni ’megnyitó rendezvényére’ 1949. június 26-án, vasárnap este 9 órakor került sor. Az Üzennek az ünnepek című vallásos estélyen a teológiai jellegű beszélgetés mellett fellépett a gyülekezet vegyeskara és a gyermekek színjátszó csoportja is. Az est során felajánlott adományokat a hívek az épület befejezésére szánták volna, ám nem is sejtették, hogy a következő évben micsoda küzdelem vár rájuk, hogy egyáltalán megmaradhasson nekik abban a funkcióban, amiben épült: gyülekezeti imaháznak. 1950-ben ugyanis két alkalommal is megpróbálták államosítani, először a Dolgozó Ifjúság Szövetsége (DISZ), majd a Magyar Néphadsereg részére, azonban a helyi evangélikus egyház erejét és tekintélyét mutatta az a tény, hogy mind a két alkalommal sikerült az ún. kiigénylést megakadályozni.