Visszalépés az alapértelmezett megjelenítésre
Kerékpárlopások megelőzése

Kerékpárlopások megelőzése

A jó idő beköszöntével megjelennek az utcákon, tereken, utakon a kerékpárosok, így sok kétkerekű keltheti fel a kerékpártolvajok figyelmét. Egy drótszamarat eltulajdonítani másodpercekbe kerül, azonban a tulajdonos tehet azért, hogy a bűncselekmény elkövetési ideje megnövekedjen, ezáltal növekedjen a lebukás veszélye. Sok esetben ezt a bűnelkövető már nem kockáztatja meg, másik célpontot keres.

Mindig legyen lezárva a bicikli, még akkor is, ha csak pár pillanatra hagyja magára!

Az sem mindegy, hogy hogyan zárja le a lakattal a kerékpárját. Lehetőleg a kereket, vázat, illetve a láncot is rögzítse a lakat, mert egyéb esetben könnyű préda lehet a bicaj!

Nagyon fontos a lakat minősége is. Az elkövetők számos technikát alkalmaznak annak érdekében, hogy az olcsónak számító sodronylakatokat leküzdjék - például erővágóval, feszítővassal.

A vastag lánc sem nyújt megfelelő védelmet, ha a rajta lévő zárszerkezet könnyen kinyitható. A hagyományos kulcsos zárak nem jelentenek nagy akadályt egy profi tolvajnak - ugyanez vonatkozik a számzáras vagy körkulcsos zárakra is.

Ajánlott fúrt, vagy lapos kulccsal működő zárat vásárolni, mert ezeket hagyományos - zárfésűs - megoldással nem lehet kinyitni.

Sajnos nem mindenki fektet elég hangsúlyt a zárakra, pedig a bringás egyik legfontosabb felszereléséről van szó. Mindig olyan zárat és hozzá tartozó láncot, fém hevedert válasszanak, amely vágásálló, illetve a zárszerkezet magas biztonsági szintű.

Válasszon U lakatot és láncos lakatot.

Használjon több fajta biztonsági eszközt, mert a tolvajoknál általában egyszerre egyféle szerszám van és a lehető legkisebb ellenállású zárak elvágását választják!

Fontos feljegyezni a kerékpárjuk egyedi azonosítóit - pl.vázszám és típus

Érdemes fotókat készíteni a jól látható egyedi azonosítókról: ismertetőjegyekről, sérülésekről, felszerelésekről! A tulajdonosok sok esetben ugyanis csak akkor foglalkoznak a kerékpárok egyedi azonosítóival, amikor már megtörtént a baj. A fentiek hiánya nehezíti a körözési munkát.

Váltsa ki a kerékpár törzskönyvét!

Regisztrálja, vagy regisztráltassa biciklijét a „BikeSafe” programban, ahol a rendőrség adatbázisába rögzítik a kétkerekű adatait, amely lopás esetén megkönnyíti a felderítést!

https://bikesafe.hu

Fogadja meg a rendőrség tanácsait!

  • Soha ne hagyja felügyelet nélkül a bringáját még egy pillanatra sem lezárás nélkül! A legtöbb lopás a “beugrok a boltba, addig kint hagyom a bringát” esetek következménye.
  • Használjon két (minőségi) zárat!
  • Jól látható, forgalmas helyen hagyja a bicajt, olyan helyen, ahol a gyalogos forgalomnak legalább minimális visszatartó ereje van a tolvajokkal szemben!
  • Órát, lámpát, kulacsot, pumpát - mindent, ami mozdítható a bringán - vigyen magával! Ezek a dolgok is értékek, tehát vigyázzon rájuk!
  • Ne lakatoljon mindig ugyanazon a helyen, mert kifigyelhetik, és máris megvan a lehetőség a támadásra!
  • Fokozott gondossággal tárolja kerékpárját (még zárral is) lépcsőházak folyosóján, pincéjében! A lezárt folyosó sem jelent különösebb akadályt a tolvajoknak.
  • A zárat mindig vigye magával! Soha ne hagyja ott azzal az indokkal, hogy másnap ne kelljen cipelni!

 


Bács-Kiskun Megyei Rendőr-Főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály Kecskemét

6000 Kecskemét, Batthyány u. 14., Postacím: 6001 Kecskemét, Pf.:302
Tel:76/513-300/30-27, BM: 33/30-27, Fax: 76/513-300/30-98 BM 33/30-98, Mobil: +3620/560-5146
E-mail: elbir [kukac] bacs [pont] police [pont] hu Web: http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/bunmegelozes

Kerékpárlopások megelőzése
499.51 KB
kerekpar-lopasok-2021iii-17.pdf

Hasonló cikkek

Kiskőrösi Hírek
Megjelent Kiskőrös város ingyenes közéleti és kulturális havilapjának - a Kiskőrösi Híreknek - a 2024. áprilisi száma.
A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Kiskőrösi Járási Hivatala állásajánlatai 2024. április 12-én.
FELHÍVÁS KISKŐRÖS VÁROS KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN VALÓ EBÖSSZEÍRÁSRA