Visszalépés az alapértelmezett megjelenítésre
Egészséges Bács-Kiskunért

Egészséges Bács-Kiskunért

Petőfi Túrával nyitjuk 2021-et!

Folytatódik az Egészséges Bács-Kiskunért programsorozat, melynek újabb állomása a hétvégi 17. Petőfi Túra. A vírus miatti korlátozások hosszú időre „bezárták” előttünk azt a lehetőséget, hogy közösségben együtt mozogjunk, tegyünk az egészségünkért.

Még a tavalyi évben a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a szabadidősport számos területén tevékenykedő egyesületekkel összefogva útjára indította az Egészséges Bács-Kiskunért programsorozatot, melynek célja, hogy mind a 11 járásban egy-egy sporteseményen keresztül népszerűsítsük a rendszeres testmozgást.

Az idei tavasz első, komoly hagyományokkal rendelkező rendezvénye a kiskőrösi XVII. Petőfi Túra lesz, melyet három gyalogos - 15 km, 20 km, 40 km - és négy kerékpáros távon - 40 km, 55 km, 70 km, 90 km - lehet teljesíteni.

Az izsáki rajthoz a kiskőrösi művelődési központtól 6:30 és 7:30 -kor külön busz indul. A 40 km-es távra a túra napján, a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központban is lehetséges, reggel 6 órától. A 15 és a 20 km-es távon indulókat a céltól a rajthelyig helyijárat viszi ki.

Csapatunk ismét meglepetésekkel várja majd a túrázókat, többek között a frissítőpontok feltöltésében, egészségügyi mérésben segédkezik, illetve ajándékokkal kedveskedik a résztvevőknek. Az Egészséges Bács-Kiskunért programsorozaton belül lehetőség nyílik a pontgyűjtésre is. A pontgyűjtő kártyákat az eseményhelyszíneken lehet igényelni. Aki legalább három mozgásformában próbára teszi magát és regisztrál a www.bacskiskun.hu honlapon, vagy a sportesemények helyszínén, az részt vehet a nyereménysorsoláson. A fődíj, egy 200.000 Forint értékű kerékpár, továbbá kisorsolásra kerül három darab 50.000 Ft értékű nyereménycsomag is.

További részletek még a túráról: www.bacssport.hu

Hasonló cikkek

Az Agrár Expó titka: itt a termelő a fogyasztó szemébe néz!
Az aktuális hírlevél az elmúlt hónap bűnügyi híreiből készült összesítő, melyek forrása a police.hu oldal.
Megjelent Kiskőrös város ingyenes közéleti és kulturális havilapjának - a Kiskőrösi Híreknek - a 2024. márciusi száma.