Visszalépés az alapértelmezett megjelenítésre
Versünnep Kiskőrösön

Versünnep Kiskőrösön

Ebben az évben már hetedik alkalommal szervezte meg Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola a hagyományos költészet napi versünnepet. A gimnázium tanára, Boldoczki Sándorné Tünde kezdeményezésére létrejött rendezvényen – melynek a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum adott otthont – Petőfi versei mellett a költőről szóló bármely irodalmi alkotás felolvasása is helyet kapott: volt, aki orosz nyelven olvasott fel, fejből szavalt, énekelt, csoportosan szavalt, vagy csak hallgatott.

A délelőtt és a kora délután folyamán főként diákok, később a 8 és 75 év közöttiek látogattak be a versek világába, a vendégkönyv alapján közel kétszázan fordultak meg a rendezvényen.

 

Hasonló cikkek

Az Agrár Expó titka: itt a termelő a fogyasztó szemébe néz!
Az aktuális hírlevél az elmúlt hónap bűnügyi híreiből készült összesítő, melyek forrása a police.hu oldal.
Megjelent Kiskőrös város ingyenes közéleti és kulturális havilapjának - a Kiskőrösi Híreknek - a 2024. márciusi száma.