Új kiállítóteret adtak át a múzeumban

Új kiállítóteret adtak át a múzeumban

Nagy érdeklődés övezte a néprajzi látványtár és képzőművészeti tömörraktár átadását december első felében a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumban.

A jeles eseményen Domonyi László polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, méltatva a múlt értékeinek őrzőit, majd a Szlovák Népdalkör éneke tette ünnepélyessé, viselete pedig hitelessé és stílszerűvé a néprajzi kiállítás átadóünnepségét. Dr. Vígh Annamária, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közgyűjteményi Főosztályának vezetője – hangsúlyozva, hogy helyi lakosok adakozásából valósult meg a gyűjtemény – a kiskőrösiek összefogását, dr. Bereczki Ibolya néprajzkutató, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese Kispálné dr. Lucza Ilona múzeumigazgató munkájának jelentőségét emelte ki beszédében.

A képzőművészeti tömörraktárt Aknay János Kossuth-díjas festőművész, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének elnöke mutatta be. A gazdaságos helykihasználást lehetővé tevő létesítményben elsőként – Kurucz András jóvoltából – egy, Petőfit ábrázoló Várkonyi János-festmény talált helyet.

Kiskőrös egy újabb értékkel gazdagodott: aki teheti, látogassa meg, vegye szemügyre őseink hagyatékát, mentse át a jelenbe a múltat.

Hasonló cikkek

Megjelent Kiskőrös város ingyenes közéleti és kulturális havilapjának - a Kiskőrösi Híreknek - a júniusi száma.
Megjelent Kiskőrös város ingyenes közéleti és kulturális havilapjának - a Kiskőrösi Híreknek - a decemberi száma.
Megjelent Kiskőrös város ingyenes közéleti és kulturális havilapjának - a Kiskőrösi Híreknek - a novemberi száma.