Szlovák Tájház és Néprajzi Látványtár

A szlovákok a mai Magyarország területén a török 17. századi kiűzése nyomán telepedtek le a néptelenné vált területekre. Így történt Kiskőrösön is. 1718-ban a Királyi Kancelláriától kapott engedély alapján szervezett telepítés történt, melynek lebonyolítója (impopulátora) a Vattay család volt. A letelepült szlovákok a földesúrral szerződést kötöttek, melyben rögzítették jogaikat és kötelezettségeiket. Általában három évre adómentességet kaptak, ezt tartalmazza a kiskőrösiek szerződése is.

A Vattay család Kiskőrösre kizárólag evangélikus szlovákokat telepített le, a felvidéki vármegyékből (Túrócz, Nyitra, Hont, Pest).

Az ide költöző protestáns vallású jobbágyok azoknak a településeknek a nevét vették fel, ahonnan érkeztek. Ma is gyakori családnevek az Oroszi, Opauszki, Litauszki, Szenohradszki, Rakoncai, Csővári, Aszódi, Legéndi, Maglódi, Domonyi stb. 

A lakosság gyorsan szaporodott, 1720-ban volt már saját egyházuk és lelkészük, 1726-ban pedig községi bírájuk. Hamarosan fellendült az ipar és a kereskedelem is (néhány szélmalom, kézműipar, szatócsbolt). 

A mindinkább elhatalmasodó a vallásüldözés miatt az 1723-1724-ben épített fatemplomukat 1730. május 22-én éjjel III. Károly parancsára felgyújtották, és 53 évig nem kerülhetett sor a községben vallásgyakorlatra. II. József türelmi rendeletének (amely biztosította a protestánsok számára is a vallás szabad gyakorlását) következményeként 1783-ban Nógrád megyéből hozattak maguknak protestáns lelkészt, és azonnal hozzákezdtek az új templom felépítéséhez. Ekkor a településnek már 500 háza és közel 5000 lakosa volt, és 1784-ben II. Józseftől Kiskőrös megkapta a vásártartási jogot és mezővárosi rangot. Ebben az évben egy városi hivatali pecsét is készült, mely később a település címerévé vált.

A 19. századtól a szántóföldi növénytermesztés, állattartás mellett egyre nagyobb tért hódított a szőlő- és gyümölcskultúra, így megnövekedett a paraszti árutermelés aránya. Az itt élő lakosok zömmel szlovák nemzetiségűek voltak, sokáig megőrizték nyelvi s részben kulturális homogenitásukat.    

Kiskőrösön békés szlovák-magyar együttélés volt, külső kényszer hiányában feltűnően korán megindult mégis az áttérés a szlovák nyelv használatáról a magyar nyelvre az iskolákban is, és az evangélikus egyházban is (19.század vége/ 20.század eleje).

Kiskőrös nagy lélekszámú szlovák település volt, a népszámlálási adatok azonban nem tükrözték ezt. A település etnikai összetételéről nincs megbízható forrás: a lakosság felekezeti hovatartozásából következtethetünk csak erre.

A szlovák hagyományok ápolásához, kulturális értékek megőrzéséhez a Szlovák Tájház is hozzájárul, méltón emlékezve szlovák őseinkre.

Az évente megrendezésre kerülő szlovák nemzetiségi napok keretén belül már hagyománnyá vált a Szlovák Tájház udvarán működtetett kézműves műhely, ahol megelevenednek a régi mesterségek, hagyományok (kosárfonás, régi, hagyományos ételek készítése, népi játékok készítése kukoricacsuhéból és csutkából, korongozás, nemezelés).

A Szent István u. 23. szám alatt álló régi, hosszanti elrendezésű parasztház 1976-ban mint Szlovák Tájház nyílt meg a látogatók előtt.

Alaprajzi beosztása szerint a néprajzi szakirodalomban középmagyar, vagy alföldi háztípus néven ismeretes.

Deszkahomlokzatával az utcára néző lakóház az első szobájában (tisztaszoba) látható mestergerendán jelzett évszám szerint 1839-ben épült. A lakóhelyiségekkel szerves alaprajzi egységben, egy tetőszék alá építették a gazdasági rendeltetésű helyiségeket: a kamrát és az istállót. Különálló épületet képez a nyári konyha, amely jóval később épült. A tájház eredeti rendeltetése lakóépület volt. Az akkori szokás szerint készült: alapozás és szigetelés nélküli felmenő falazattal, amelyet vert vályogból készítettek. A vályogfalú lakóházat kívül, belül sárral tapasztották és fehérre meszelték. Az épületek falának alsó részén, a gerendákon, valamint a házbeli ajtókon és ablakokon kék színű festés található, melyet nagyon kedveltek a kiskőrösi szlovákok.

A háromosztatú lakóház egyetlen bejárata a konyhába nyílik, a lakrészhez épült kamra és istálló ajtaja már az udvarra nyílik. A tájház födémszerkezete (mennyezete) saralt porfödém, mestergerendával (a helyiség közepén, hossztengelyben végigrakva) alátámasztva. Tetőszerkezete, tetőzete jellemzői: fából készült szelemenes tetőszék (tetőváz), nádból készült hajazat (fedél), tetőformája oromfalas nyeregtető.

Az alföldi háztípus jellemző tüzelő berendezése: a külső fűtésű szobai kemence, felfelé keskenyedő boglyaformával, a nagy tűztérigényű szalmatüzelés feltételeinek megfelelve. A konyhában található a boglyakemence fűtőnyílása,   amely elé építették a sárpadkát, és a katlant a főzés és a sütés színtereit.

A konyhában a mennyezetbe építették be a tetőhajazaton át a szabadba vezető füstelvezető építményt, a szabadkéményt.

A Szlovák Tájház berendezése egy 20. század eleji kiskőrösi szlovák jómódú, középparaszt tárgyi világát tárja a látogató elé. A ház külső formája, beosztása és berendezése jól mutatja, hogy a Kiskőrösre települt szlovákság mennyire részese lett a magyar Alföld népi és lakáskultúrájának. Az épületen és a benne lévő tárgyakon a földrajzi meghatározottság dominál és egyes darabokon a díszítés módja utal csak a létrehozók nyelvi különállására.

A Szlovák Tájház telkén egy lakóépület, egy nyári konyha, egy gémeskút és néhány gazdasági melléképület található.  

A főépület konyhából (pitvar, kéményalja), első szobából (tisztaszoba), hátsó  szobából (lakószoba), kamrából (kamra) és istállóból áll.

A muzeális intézmény gyűjteménye a 19. század végéről, a 20. század elejéről származó kiállított tárgyakból, és folyamatos felajánlásokból származó, hasonló korú raktári anyagból áll. A tájház kiállítása rendezett, szakmailag kifogástalan, néprajzkutató (Dr. Bellon Tibor) forgatókönyve alapján készült. A kiállítási tér ennek értelmében kötött, újabb tárgyakkal nem bővíthető, viszont a beérkező felajánlások (elsősorban viseleti darabok és háztartási textíliák) teret kívántak maguknak, ezért elhelyezésükre pályázati foprrásból egy állandó kiállítás, látványtár és múzeumpedagógiai foglalkoztató megvalósítását tűzték ki célul a múzeum dolgozói.  A sikeres pályázattal meg is valósították az elképzeléseiket, így most elmondható, hogy a kiskőrösi Szlovák Tájház a látványtárával nem csupán a nemzetiségi, hanem az összes tájház közül a legimpozánsabb látvány, gyűjteményi darabjait biztonságosan őrzi, és múzeumpedagógiai foglakozásokkal elméleti és gyakorlati kapcsolatot kínál népismereti tárgykörben a tájházban és a látványtárban egyaránt.  Az intézményt szakmailag országosan is jól pozicionálják, 2006-ban „Az év tájháza” elismerésben részesült.