Visszalépés az alapértelmezett megjelenítésre

Szarvas Fogadó Épülete

1909-ben megfogalmazódott az igény egy új vendégfogadó építésére. 1913-ban tervpályázatot írtak ki, melyet Lehoczki János építész nyert el. 1914 tavaszán el is kezdődött az építkezés és az időközben kitört háború ellenére rekordidő alatt, mindössze 10 hónap múlva elkészült a Szarvas-fogadó névre keresztelt épület. Megnyitására 1915. január 1. napon került sor. Korának kiemelkedő vidéki fogadója volt színházteremmel, vendéglátó- és szállodai funkcióval. A háborús évek és az azt követő fokozatos pénzromlás következtében azonban a szolgáltatás színvonala rohamosan csökkent. Az 1920-as évek elején felmerült az épület eladása, melyet a képviselő-testület nem hagyott jóvá. Így a Haggenmacker sörgyár vette bérbe, Tölgyszéki Papp Béla vezetésével, aki felújította és felvirágoztatta a fogadót, amely a két világháború közti időszakban Kiskőrös kereskedelmi és kulturális életének központja lett.

A világháború után ismét hanyatlásnak indult az épület, méltatlanul elhanyagolták, még talponállóként is üzemelt.

Majd a kilencvenes éveket követően felújításra került és ismét a régi pompájában tündököl és üzemel napjainkban is.