Visszalépés az alapértelmezett megjelenítésre
Sikeres az egészségfejlesztő program

Sikeres az egészségfejlesztő program

A kiskőrösi önkormányzat sikeresen valósította meg 124.955.300 forint támogatásból az Új Széchenyi Terv keretében meghirdetett Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok a kistérségekben című nyertes pályázatát. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Mint azt a „Kiskőrösi Kistérség komplex egészségfejlesztési programja” című projekt zárórendezvényén dr. Nagy Miklós szakmai vezető elmondta, a projekt forrásaiból közel két év alatt több mint 110 rendezvényt, szakmai előadást tartottak a lakosság egészségtudatosabb életmódja érdekében. Ezeken az eseményeken mintegy 2800 térségi lakos számára biztosítottak szakszerű egészségfejlesztési lehetőséget. A kiskőrösi Egészségfejlesztési Irodában (Kiskőrösön az Árpád u. 8. szám alatt) több mint 200 egészségiállapot-felmérést végeztek az iroda munkatársai: Czérna Jánosné és Kovács Nikoletta. Emellett tíz térségi háziorvos közreműködésével 1800 felnőtt egészségi állapotát mérték fel, és szükség esetén adtak tanácsot az egészségre káros tényezők megszüntetésére vonatkozóan. Az Egészségfejlesztési irodában és a települési rendezvényeken életmód-tanácsadást nyújtottak, valamint szakszerű mozgásszervi szűrést végeztek. Az egészséges életmód, a káros szenvedélyekről történő leszokás érdekében médiakampányt szerveztek a helyi rádióban, a helyi televízióban és a járási kétheti lapban. Az EFI iroda honlapja és facebook-profilja az aktuális programokról, ismeretanyagokról folyamatosan tájékoztatta az érdeklődőket, emellett kilencféle egészségmegőrző kiadvány készült több tízezer példányban. A projekt keretében Kiskőrös három helyszínén hoztak létre a mozgás iránt elkötelezettek számára felnőtt fitneszparkot.

Beszédében Domonyi László polgármester hangsúlyozta az iroda tevékenységének fontosságát, s az egészségmegőrzésben, valamint az egészségfejlesztésben betöltött szerepét. Mint mondta, a káros szenvedélyek elhagyásához, a mozgásszegény életmód megváltoztatásához, a nagymértékű egészségtelen táplálkozás csökkentéséhez a pályázat megvalósításával mérhetően járult hozzá a program, továbbá elmondta, hogy a magyar állam támogatásával az EFI tevékenységeit a következő években is fenntartják.

Hasonló cikkek

Elindult a visszaszámlálás: jövő héten, február 21-én kezdetét veszi az Utazás Kiállítás, Magyarország első számú turisztikai vására, ahol 30 ország 300 kiállítója mutatja majd be látnivalóit a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.
A Megyeháza épületében tartotta a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknapot. Dr. Szobonya Zoltán a 1956-ban a jánoshalmi és mélykúti forradalmat vezette, a polgári demokráciáért küzdött, végül 1958. szeptember 29-én, Kecskeméten kivégezték. Az ünnepélyes megemlékezéssel az önkormányzat az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek és áldozatainak kíván méltó emléket állítani.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése értelmében Kiskőrös Város Önkormányzata, a 2018. évi Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap rendezvényhez csatlakozva 612.000 Ft egyedi támogatást nyert. Ennek keretében 2018. szeptember 14. és szeptember 23. között ügyességi versenyek, vetélkedők, sport rendezvényeket, gyermek programokat rendeznek meg.