Rendőrség felhívása - Az idősek védelme közös felelősség

Az év első napjaiban Ózdon a késő esti órákban egy időskorú testvérpár brutális támadás áldozata lett. Kapucnit és maszkot viselő két férfi törte rájuk családi házuk ajtaját, és mindkettőjüket súlyosan bántalmazták. Az idősebb fivér a helyszínen életét vesztette, testvére súlyos sérüléseket szenvedett. A támadók – 19 és 24 éves korú fiatalemberek – néhány használati tárgyat magukhoz véve távoztak, és sietve elhagyták a várost. Egy nappal később Budapesten kattant a bilincs az elkövetők csuklóján, ahol a rendőrség rájuk talált.

Ez a tragikus bűneset is arra hívja fel a figyelmet, hogy az idős emberek fokozottan ki vannak téve a támadásoknak, emiatt fokozottabb odafigyelést, védelmet igényelnek.
A rendőrség a maga eszközeivel próbálja elősegíteni az idős korosztály biztonságát, a hasonló súlyos cselekmények megelőzését. Az a tapasztalat, hogy sok esetben lakásukban támadják meg őket olyan, helyben lakó személyek, akik valamilyen kapcsolatban álltak velük, és ezért ismerik életkörülményeiket, vagyoni helyzetüket. Nem egyedülálló az ózdi eset, más településeken is történt hasonló, súlyos következményekkel járó rablótámadás.

Új eszköz lehet a cél elérésében:
A településeken alkalmazott közösségi védelmi berendezések, egyénileg közvetlenül használt vagyonvédelmi eszközök a bűncselekmények megelőzését és megszakítását célozzák. Hasznosak és eredményesek lehetnek, de semmiképpen nem helyettesítik a humán védelmet, a célcsoporttal való személyes kapcsolattartást. A közrend és közbiztonság megszilárdítása elsősorban helyben érhető el, a helyi viszonyok ismeretének birtokában, és lehetőség szerint széles társadalmi szintű együttműködés keretében.

Az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló 2012. évi CXX. törvény is e cél az eléréséhez nyújt segítséget. A közrend, közbiztonság helyi védelmének megerősítése érdekében rendelkezik többek között az önkormányzati rendészeti szerv megalakításáról. A törvény céljai értelmében a közrend és közbiztonság fenntartása alapérték, melyhez elengedhetetlen a rendészeti feladatokat ellátó személyekkel való együttműködés, és e terület egységes rendszerben történő szabályozása. Az önkormányzatok által létrehozott önkormányzati rendészeti szerv társulásos formában is működtethető. Ez belső szervezeti egységként funkcionálhat, önálló költségvetési szervként. Alapja lehet egy ilyen összetett feladatokkal és in-tézkedési lehetőségekkel rendelkező önkormányzati rendfenntartó szervezetnek a már működő közterület-felügyeleti vagy mezőőri szolgálat.

Az önkormányzati rendészeti szerv tagjaként foglalkoztatható az önkormányzati természetvédelmi őr, a közterület-felügyelő, a mezőőr, az erdészeti szakszemélyzet, a jogosult erdészeti szakszemélyzet és a halászati őr, mely személyek jogszabályban meghatározott tevékenységét az önkormányzat alkalmazásában álló önkormányzati segédfelügyelő segítheti.

Mire van jogosítványa a rendészeti feladatokat ellátó személyeknek?
A rendészeti feladatokat ellátó személy a törvényben meghatározott feladataival összefüggő jogellenes cselekmény, szabálysértés, bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt – egyebek mellett – jogosult:

  • a cselekmény abbahagyására felszólítani, folytatásában az elkövetőt megakadályozni,
  • ellenszegülés megtörése érdekében testi kényszert, vagy vegyi eszközt alkalmazni,
  • ha nem igazolja magát, vagy ellenszegül, vagy az előállítás egyéb okból nem hajtható végre – a rendőrség kiérkezéséig visszatartani.

Fentieken túl:

  • köteles intézkedni, ha illetékességi területén olyan jogszabálysértő tényt, tevékenységet, mulasztást észlel, vagy hoznak a tudomására, ami beavatkozást tesz szükségessé,
  • jogellenes cselekmény elkövetésével gyanúsítható személyt személyazonosságának megállapítása érdekében igazoltatni,
  • azt a dolgot, amely a hatályos jogszabályok – így szabálysértési és büntetőeljárási törvény– alapján lefoglalható, bizonyítékként felhasználható, átvételi elismervény elle-nében ideiglenesen elveheti,
  • a jogellenes cselekmény elkövetésével gyanúsítható személy ruházatát, csomagját, elkövetéshez használt járművét – az érintett beleegyezésével – átvizsgálhatja.

A rendőrség ellenőrizheti a megtett intézkedések dokumentáltságát és jogszerűségét, mely biztosítja a törvényességet. A jogszabály rendelkezik arról is, hogy a személyek munkáltatója a helyi rendőri szervnél kezdeményezheti megállapodás megkötését, mely szabályozza az együttműködés területeit és a kapcsolattartás módját.
A törvényi jogosítványok lehetőséget adnak a szervezet tagjainak, hogy a területükön megjelenő gyanús személyeket ellenőrzésük alá vonják, és ezáltal időben megelőzzék a jogsértést, vagy a már megkezdett cselekményt megszakítsák, illetve az elkövetők kézre kerítését elősegítsék. A rendőrséggel közösen végzett járőrözés és közrendvédelmi akciókban részvétel tovább erősítheti a települések rendjét, az állampolgárok élet-, és vagyonbiztonságát.

A jogszabály által biztosított jogkörökkel akkor élhetnek, ha a jogellenes cselekményeket felismerik, kiszűrik. Még hatékonyabb a tevékenység, ha az a jogsértések megelőzését, meg-szakítását eredményezi.
Hírlevelünk mellékletében közreadunk egy felhívást, mely ajánlásokat fogalmaz meg mind az érintett idősek, mind az önkormányzat alkalmazásában lévő biztonsági szakemberek, vagy a polgárőrségek részére a korosztályt veszélyeztető cselekmények meg-előzése érdekében!

BÁCS-KISKUN MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG
BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY
KECSKEMÉT
6000 Kecskemét, Batthyány u. 14.,
Postacím: 6001 Kecskemét, Pf.:302
Tel:76/513-300/30-27, BM: 33/30-27,
Fax: 76/513-300/30-98 BM 33/30-98,
e-mail: elbir [kukac] bacs [pont] police [pont] hu

Hasonló cikkek

Kiskőrösi Hírek
Megjelent Kiskőrös város ingyenes közéleti és kulturális havilapjának - a Kiskőrösi Híreknek - a 2024. áprilisi száma.
A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Kiskőrösi Járási Hivatala állásajánlatai 2024. április 12-én.
FELHÍVÁS KISKŐRÖS VÁROS KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN VALÓ EBÖSSZEÍRÁSRA