Visszalépés az alapértelmezett megjelenítésre
Múzeumok éjszakája 2014. Kiskőrös

Múzeumok éjszakája 2014. Kiskőrös

A középpontban a szerelem és persze a varázslat állt: Szerelmi varázslatok – varázslatos szerelmek – hirdette az ígéretes cím, mely sokakat csalt a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum, illetve a Szlovák Tájház udvarára, ahol több csoport dolgozott egész héten egy két éves pályázati programot zárva. Egyik csoport Madár Helga és Kovács László segítségével a fazekasmesterséggel, korongozással ismerkedett, mások a kemencézés titkaiba pillanthattak be Filus Erika és Pazdernyik Pálné jóvoltából, a nagyobbak pedig Kispálné dr. Lucza Ilona, Horváth Kinga és Baranyainé Fekete Judit közreműködésével, Supka Éva rendezésében a Wattay család történetét, Kiskőrös betelepítését, illetve Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művét dolgozták fel és vitték közönség elé. Megtelt a tájház udvara a hangulatos estre, az alkalmi művészek pedig óriási sikert arattak.  Ez idő alatt közel húsz kiló lisztből kelt a lángoskenyérnek való a teknőkben: izgatottan várta mindenki a kemenceajtónál az illatos finomságot.   A folklór jegyében állította ki munkáit a jeles napon Kunhegyesi Feró, sokak arcára csalva kíváncsiságot, döbbenetet, derűt és persze azt az elismerést, amely kétséget kizáróan kijár a város elismert művészének.

A Közúti Szakgyűjteményben prózaibb és materiálisabb témák kerültek középpontba: a pénz, a harcművészet és a foci „freestyle-ban”, s persze mozgásba lendült a jó öreg úthenger is. Az Old Car Múzeum is megszólított minden korosztályt, este pedig a Szürkeverebek, Giorgio és az Indokolatlan, valamint a Szivárvány együttes táncoltatta meg a közönséget. Az éjszaka a hagyományos tűzugrással, tűzkerék-gurítással, szalonnasütéssel, nótázással, békés beszélgetéssel hajlott át a hajnalba.

Hasonló cikkek

Egyéjszakás kaland - hogy minél több kulturális élmény szülessen!