Kínai küldöttség Kiskőrösön

Kínai küldöttség Kiskőrösön

A kínai testvérvárosunkból, Zhenjiangból érkezett küldöttséget fogadta Domonyi László polgármester és a város vezetői a napokban.

 A hatfős delegáció vezetője Zhang Hongshui alpolgármester volt, tagjai Dai Feiping, a terület és erőforrások iroda igazgatója, Yan Zhubo, a zhenjiangi pénzügyi iroda igazgatója, Dong Hejian, az állami vagyonfelügyeleti és állami kirendeltség igazgatója, Gui Qiliang, a zhenjiangi külügyi iroda megbízott igazgatója és Zhu Yi, a fejlesztési terület igazgatója.

A közel kétórás, baráti hangvételű beszélgetés során szó esett a két város kapcsolatának szorosabbra fűzéséről. A jövőre vonatkozó tervek két nagy témát érintettek: a gazdasági és a kulturális kapcsolatok felélénkítését. Kínai látogatóink érdeklődésének fókuszába az agrárium, s azon belül elsősorban a Kiskőrösön és a járásban termesztett, kiváló minőségű szőlő és gyümölcs, valamint az itt készülő borok kerültek. Szó esett a Petőfi Sándor köré épült és továbbépíthető kultuszról is: a Zhenjiang-i diákok irodalom tananyagának része híres szülöttünk életműve, s erre a kultúra több szegmensében lehet építeni a továbbiakban. A látogatók kóstolhattak a Kiskőrösön készülő gyümölcslevekből, a szőlő- és egyéb gyümölcspálinkákból, s természetesen a Város borát is megízlelhették. A zavartalan beszélgetést a kiskőrösi származású Gausz Nóra tolmácsolása biztosította.

Hasonló cikkek

„Akik a napot hozzák” címmel szerveztek roma kulturális rendezvénysorozatot április 8-án, pénteken a kiskőrösi művelődési központban.
Kiskőrösön koszorúzással vette kezdetét az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ünnepi megemlékezések sora: a Batthyány-emléktáblánál helyezte el a tisztelet és az emlékezés koszorúit Domonyi László polgármester és Pohankovics András alpolgármester.
95. születésnapján köszöntötte Ruzsáli Pálné Süveg Magdolnát Domonyi László polgármester. A Baptista Szeretetotthonban élő Magdi néni Szegeden született 1920. december 16-án.