Kerékpárlopások megelőzése

Kerékpárlopások megelőzése

A jó idő beköszöntével megjelennek az utcákon, tereken, utakon a kerékpárosok, sok kétkerekű keltheti fel a kerékpártolvajok figyelmét. Egy drótszamarat eltulajdonítani másodpercekbe kerül, azonban a tulajdonos tehet azért, hogy a bűncselekmény elkövetési ideje megnövekedjen, ezáltal növekedjen a lebukás veszélye. Sok esetben ezt a bűnelkövető már nem kockáztatja meg, másik célpontot keres.

Körültekintéssel, odafigyeléssel a bicaj tulajdonosa megelőzheti, hogy eltulajdonítsák közlekedési eszközét. Gyakran téves biztonságérzetet adhat egy-egy rossz minőségű zár, egy biztonságosnak ítélt facsemete, amihez lelakatolják a kerékpárt. Az első lépcső a gondmentes kerekezéshez – a KRESZ szabályainak betartás mellett – a biztonság megteremtése, a körültekintő eljárás, a hely és a lezáróeszköz helyes megválasztása.

Mindig legyen lezárva a bicikli, még akkor is, ha csak pár pillanatra hagyja magára!

Az sem mindegy, hogy hogyan zárja le a lakattal a kerékpárját. Lehetőleg a kereket, vázat, illetve a láncot is rögzítse a lakat, mert egyéb esetben könnyű préda lehet a bicaj!

Nagyon fontos a lakat minősége is. Az elkövetők számos technikát alkalmaznak annak érdekében, hogy az olcsónak számító sodronylakatokat leküzdjék, például erővágóval, feszítővassal. A vastag lánc sem nyújt megfelelő védelmet, ha a rajta lévő zárszerkezet könnyen kinyitható. A hagyományos kulcsos zárak nem jelentenek nagy akadályt egy profi tolvajnak – ugyanez vonatkozik a számzáras vagy körkulcsos zárakra is. Ajánlott fúrt, vagy lapos kulccsal működő zárat vásárolni, mert ezeket hagyományos – zárfésűs – megoldással nem lehet kinyitni.

Sajnos sokan nem fektetnek elég nagy hangsúlyt a zárakra, pedig a bringás egyik legfontosabb felszereléséről van szó. Mindig olyan zárat és hozzá tartozó láncot, fém hevedert válasszanak, amely vágásálló, illetve a zárszerkezet magas biztonsági szintű.

A jó idő beköszöntével megjelennek az utcákon, tereken, utakon a kerékpárosok, sok kétkerekű keltheti fel a kerékpártolvajok figyelmét. Egy drótszamarat eltulajdonítani másodpercekbe kerül, azonban a tulajdonos tehet azért, hogy a bűncselekmény elkövetési ideje megnövekedjen, ezáltal növekedjen a lebukás veszélye. Sok esetben ezt a bűnelkövető már nem kockáztatja meg, másik célpontot keres.

Lássunk némi áttekintést az elterjedt zártípusokról:

Spirálzár: nevét az alakjáról kapta, spirálisan feltekert formájáról. Általában drótsodronyból készül, és műanyaggal vagy gumival vonják be. Ezt már egy kisebb erővágóval is pár másodperc alatt el lehet vágni. Lehetőleg kerülje a használatát, persze ha van más lehetőség!

Kábelzár: a spirálnál egy fokkal erősebb, vastagabb, de ezek többsége is drótsodronyból készül. Megtévesztő lehet némelyiknél a vastagság, bizonyos típusoknál a drótsodrony köré alumíniumgömböket szerelnek, hogy könnyebb legyen összetekerni, szállítani. Ezek azonban könnyedén elpattinthatók, fűrészelhetők.

Gerinclakat: Masszívnak és biztonságosnak tűnik, pedig nem igazán az. Az acélborítás átvágása nem jelent nagy kihívást, a borításon belül pedig itt is ugyanolyan sodrony fut, mint a spirálzárak esetében.

Lánc – lakat kombinációk: A legelterjedtebb a motorosok körében is, ahol a kerékpárnál jóval nagyobb értéket kell védeni. Kétféle változat létezik, egyik az integrált záras, a másiknál külön kell feltenni a lakatot a láncra. Utóbbi előnye, hogy a lakat bármikor kicserélhető. Mivel a lánc rész nagyon erős, ezért itt a zárra kell nagyobb figyelmet fordítani, mert onnan “várható” inkább próbálkozás a feltörésre. Hátránya, hogy igencsak súlyos, ezért hordozása körülményes lehet. A rövidebb típusok a nyeregcsőre feltekerhetők és úgy szállíthatók.

U-lakat: Fűrészelni gyakorlatilag lehetetlen, és a zár részhez is elég körülményes hozzáférni, mivel bele van építve az “átfogó” részbe. A súlya is elfogadható és a legtöbb típushoz adnak rögzítőalkatrészt, amivel a vázra lehet szerelni. Legnagyobb hátránya, hogy kevés helyen használható, mert kicsi objektumot képes csak átfogni. Másik, hosszabb zárral együtt érdemes használni.

"Collstock" zár: egy újfajta lakatolási módszer. A zár kicsi, könnyen szállítható és nagyon merev. A szegecsek is kellően merevek, mérete miatt pedig könnyedén használhatjuk olyan helyeken is, ahol az U-lakattal problémás lenne a lakatolás. Számzáras kivitelben is beszerezhető.

Zárak:

Körkulcsos zár: a legegyszerűbben feltörhető zárak közé tartozik.

Hagyományos kulcsos zár: ma már nagyon kevés bringazáron használják könnyű feltörhetősége és sokszorosíthatósága miatt.

“Lapkulcsos” zár: ez a legelterjedtebb, és egyben legbiztonságosabb megoldás. A zár csak a pontosan belepasszoló kulccsal nyílik, ezeket már nem lehet tollal kinyitni.

Számzár: klasszikus megoldás, amikor a lakat csak a saját kódjával nyílik.

A kerékpár megóvása érdekében megfontolandó alapszabályok:

Egyértelmű dolgok következnek, amiről mindenki hallott, mindenki tudja, ennek ellenére kevesen tartják be.

  • Soha ne hagyja felügyelet nélkül a bringáját még egy pillanatra sem lezárás nélkül! A legtöbb lopás a “beugrok a boltba, addig kint hagyom a bringát” esetek következménye.
  • Használjon két (minőségi) zárat!
  • Jól látható, forgalmas helyen hagyja a bicajt, olyan helyen, ahol a gyalogos forgalomnak legalább minimális visszatartó ereje van a tolvajokkal szemben!
  • Órát, lámpát, kulacsot, pumpát, mindent, ami mozdítható a bringán, vigyen magával! Ezek a dolgok is értékek, tehát vigyázzon rájuk!
  • Ne lakatoljon mindig ugyanazon a helyen, mert kifigyelhetik, és máris megvan a lehetőség a támadásra!
  • Fokozott gondossággal tárolja kerékpárját (még zárral is) lépcsőházak folyosóján, pincéjében! A lezárt folyosó sem jelent különösebb akadályt a tolvajoknak.
  • A zárat mindig vigye magával!

Soha ne hagyja ott azzal az indokkal, hogy másnap ne kelljen cipelni!

Fontos feljegyezni a kerékpárjuk egyedi azonosítóit - pl. típus, vázszám. Érdemes fotót is készíteni a jól látható egyedi azonosítókkal: ismertető jegyek, sérülések, méret, szín, felszerelés! A kerékpárosok sok esetben ugyanis csak akkor foglalkoznak a kerékpárok egyedi azonosítóival, amikor már megtörtént a baj. Nem jegyzik fel a vázszámot, így amikor lopott kerékpárok megkerülnek, nehézkessé válik az azonosítás, a tulajdonos részére történő visszaadás.

Érdemes a kerékpárjaikra kevésbé feltűnő helyre, saját egyedi azonosítót is készíteni, ami alapján ezer közül is felismerhető lesz a bicikli. Jó ötlet egy műanyag lapra felírni a nevet, telefonszámot, elrejteni a nyeregcsőben vagy kormánycsőben, így utólag könnyebben lehet azonosítani, ha esetleg előkerül az ellopott kerékpár.

Regisztráltassa a biciklijét a „BikeSafe” programban, ahol a rendőrség adatbázisába rögzítik a kétkerekű adatait, amely lopás esetén megkönnyíti a felderítést!

https://bikesafe.hu

Ha minden óvatosság és figyelmesség ellenére ellopják a kerékpárját, azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es, vagy 107-es segélyhívók egyikén!


Bács-Kiskun Megyei Rendőr-Főkapitányság
Bűnmegelőzési Osztály
Kecskemét

6000 Kecskemét, Batthyány u. 14., Postacím: 6001 Kecskemét, Pf.:302 Tel:76/513-300/30-27, BM: 33/30-27, Fax: 76/513-300/30-98 BM 33/30-98, Mobil:: +3620/560-5146

e-mail: elbir [kukac] bacs [pont] police [pont] hu web: http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/bunmegelozes

681.63 KB
kerekparlopasok-megelozese.pdf

Hasonló cikkek

1 fő üzletvezető (kereskedelmi ügyintézés) Imrehegy 1 fő építésvezető (1313) Kiskőrös 1 fő gépészmérnök (2118) Imrehegy
A Kiskőrösi Adventi Tér programja
Az év vége közeledtével elérkezik az önfeledt szórakozás ideje. Azonban ez idő alatt sem szabad megfeledkezni a jogszabályi előírásokról. Fontos tudniuk azt, hogy mely csoportba tartozó tűzijátékot birtokolhatják, használhatják legálisan.