Hírek: Galéria

Az 1956-os forradalom és szabadságharc alkalmából rendezett megemlékezések már október 23-a előtt megkezdődtek. Az ’56-os kopjafánál a Kiskőrösi Evangélikus Középiskola Petőfi Sándor Általános Iskolájának, valamint a KT Bem József Általános Iskola tanulói helyeztek el koszorút, majd a Kiskőrösi Evangélikus Középiskola emléktáblájánál az intézmény diákjai emlékeztek.
Rideg László elnök kezdeményezésére az elmúlt hónapokban a megye városaiban ülésezik a közgyűlés, így Baja, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas és Kalocsa után szeptember utolsó péntekén Kiskőrösre került a sor.
A Naszvadi Napok és a Naszvadról elszármazottak találkozója testvértelepülésünk egyik legnagyobb ünnepe. Kiskőrös városát a Pethő Attila képviselő vezette delgáció képviselte, melynek tagjai Horváth Borbála képviselő, valamint Freiné Cebei Katalin és Skuta Csaba, a polgármesteri hivatal dolgozói voltak.
A közelmúltban Margittára látogatott a kiskőrösi delegáció, hogy részt vegyen a testvértelepülés hagyományos ünnepén, a Margittai napokon.
A szeptemberi testületi ülés után – immár hagyományosan – vödrökkel, metszőollókkal fölszerelkezve vágtak neki a kiskőrösi képviselő-testület és a bizottságok tagjai a körforgalomban termő szőlő szüretelésének. A Somogyi Zoltán gondozta, s általa „érvejó” fajtának titulált szőlővel hamar teltek a vödrök: a lelkes munkások türelmetlenül szólongatták a puttonyost, aki ezúttal Domonyi László polgármester volt. A szüret nem igazi koccintás és nótaszó nélkül, s a város elöljárói az eredményes munka után tiszteletkört is tettek a körforgalomban.