Hírek: Esemény

Hagyományainkhoz hűen idén is közösen, együtt gyújtjuk meg a gyertyákat a főtéren, a város adventi koszorúján.
Az idei évben harmadik alkalommal megrendezett Kemencés és Gasztronómia Fesztiválra sokan kilátogattak. A színes programok, az ínycsiklandozó illatok és a jó idő a Petőfi térre csalogatták a vendégeket. A kicsiket a Mohácsi úti Óvoda előadása és a Portéka színpad gyermekprogramja hívogatta. A népzene és néptánc kedvelői a Szivárvány néptáncegyüttes, a SZÓ-LA-M néptánccsoportjai, a Szlovák Nemzetiségi Népdalkör és Citerazenekar, az akasztói Vízkereszt Citerazenekar jóvoltából ugyanúgy találhattak számukra kedves programot, mint a modern műfajok kedvelői, akik Galda Levente esztrádműsorán és Márkó Ákos, valamint Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar koncertjén mulathattak. Márton-nap a libapecsenye mellett az újbor ünnepe is, ennek jegyében került sor a hagyományos boráldásra is, melyet a történelmi egyházak helyi vezetői celebráltak. A város kemencéjében is sok finomság sült, s a téren finomabbnál finomabb kemencés ételeket kóstolhattak a vendégek, melyre jól csúszott az újbor. A nap folyamán savanyúság-szépségversenyre is sor került. A sportkedvelők számára is vonzó volt a fesztivál: mintegy 250-en indultak a Libafutam futó- és kerékpáros versenyen, s népszerű volt a Gigászi küzdelem elnevezésű sorverseny is. A fesztiválon a kézműves kiállítók mellett helyi és környékbeli kistermelők, borászatok is képviseltették magukat.
November 4-én, szombaton emlékeztek meg az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről, áldozatairól az '56-os kopjafánál. Ünnepi beszédet mondott Fodor Tamás történelemtanár.A Szózat eléneklése után a jelenlévők meggyújtották az emlékezés mécseseit.
Október 23-án reggel 8 órakor a városháza előtt ünnepélyes zászlófelvonással vette kezdetét a Kiskőrös Város Önkormányzata és az ’56-os Szövetség, valamint a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége által szervezett '56-os megemlékezés programsorozata.
Az idei évben harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Kemencés és Gasztronómia Fesztivál Kiskőrösön a Petőfi téren.