Halottak napja

Halottak napja

Elhunyt szeretteinkre emlékezünk halottak napján, de vannak, akik nem emiatt látogatják a temetőket!

November első napján elhunyt szeretteinkre emlékezünk. Vannak, akik ezt az alkalmat arra használják fel, hogy megkárosítsák, bűncselekmény áldozatává tegyék embertársaikat.

Kérjük, fogadják meg tanácsainkat, hogy ne váljanak károsulttá:

  • A mécseseket, virágokat ne rakják ki napokkal korábban, mivel egyes elkövetők azok eltulajdonítására specializálták magukat.
  • A temetők látogatása idején lehetőség szerint – különösen az idősek és a hölgyek – ne maradjanak sötétedés után, főleg ne egyedül.
  • Értéket, pénzt, bankkártyát csak szükséges esetben tartsanak maguknál.
  • Táskájukat percekre se hagyják őrizetlenül a sírnál. Alkalom szüli a tolvajt!
  • Autóikkal lehetőség szerint kivilágított, jól látható helyen parkoljanak.
  • A parkolókban hagyott gépjárműveikben látható helyen ne hagyjanak értéktárgyat (telefont, táskát, kabátot, híradástechnikai berendezést). Ha mégis az autóban kell hagyni értékeiket, azokat inkább a csomagtartóba tegyék. Arra is figyeljenek, hogy ezt ne a parkolóban tegyék, mivel azt láthatják az elkövetők vagy az ő tippadóik, így az ő „munkájukat” segítik azzal, hogy eldönthetik melyik autót érdemes feltörni.
  • Autóbuszon közlekedőknek számítani lehet arra, hogy zsebtolvajok vegyülnek a tömegesen utazó emberek közé, akik kihasználva a zsúfoltságot, megfoszthatják az utasokat kézitáskájuktól, pénztárcájuktól.

A rendőrség polgári és egyenruhás tagjai, a települési polgárőr egyesületek tagjai a megemlékezés idején megerősített szolgálatot látnak el a temetőkben, azok környékén, azonban elsősorban Önök tehetnek saját biztonságuk érdekében!


Bács-Kiskun Megyei Rendőr-Főkapitányság
Bűnmegelőzési Osztály
Kecskemét

6000 Kecskemét, Batthyány u. 14., Postacím: 6001 Kecskemét, Pf.:302 Tel:76/513-300/30-27, BM: 33/30-27, Fax: 76/513-300/30-98 BM 33/30-98, Mobil:: +3620/560-5146

e-mail: elbir [kukac] bacs [pont] police [pont] hu web: http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/bunmegelozes

 

517.52 KB
halottak-napja.pdf

Hasonló cikkek

Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves barátait 2018. június 16-án, szombaton 19:00 órától a Nagy Imre-emléktáblához (Buszmegálló) Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének 60. évfordulója alkalmából rendezendő koszorúzással egybekötött megemlékezésünkre, ezt követően koszorút helyezünk el II. Rákóczi Ferenc fejedelem szobránál.
Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves barátait az Országzászlóhoz a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából tartandó rendezvényünkre.
Felhívom a Tisztelt Ingatlantulajdonosok és Földhasználók figyelmét, hogy az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény értelmében a földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.