Csalók küldenek értesítéseket a NAV nevében

Csalók küldenek értesítéseket a NAV nevében

Illetéktelenek küldenek a NAV nevében hamis értesítéseket abban a reményben, hogy bizalmas ügyféladatokat szerezzenek meg.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nevében illetéktelenek küldenek olyan elektronikus értesítéseket, amelyben azt közlik, hogy túlfizetésük keletkezett. Ezután egy online elérhető oldalra irányítják át az ügyfelet, azt a látszatot keltve, hogy annak kitöltésével visszaigényelhetik - a valójában egyáltalán nem létező - többletet. Az oldal bár hasonlít a hatóság honlapjára, ez pusztán a megtévesztést szolgálja, ráadásul bankszámlákra, bankkártyákra vonatkozó bizalmas adatokat is kér.

A NAV ilyen módon soha nem küld értesítést és soha nem kér bankszámlára, vagy bankkártyára vonatkozó bizalmas adatot!

Kérjük, hogy ha ilyet tapasztal, haladéktalanul tegyen bejelentést a NAV bármelyik igazgatóságán, ügyfélszolgálatán és semmiképpen se adja meg adatait a csalóknak, mert az ebből eredő kellemetlenségekért a NAV nem vállal felelősséget!

A NAV kizárólag ügyfélkapun, postai úton, illetve folyószámla-kivonaton értesíti az adózókat a túlfizetésekről.

Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Sajtó- és Kommunikációs Főosztály sajtóközleménye


Bács-Kiskun Megyei Rendőr-Főkapitányság
Bűnmegelőzési Osztály
Kecskemét

6000 Kecskemét, Batthyány u. 14., Postacím: 6001 Kecskemét, Pf.:302 Tel:76/513-300/30-27, BM: 33/30-27, Fax: 76/513-300/30-98 BM 33/30-98, Mobil:: +3620/560-5146

e-mail: elbir [kukac] bacs [pont] police [pont] hu web: http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/bunmegelozes

463.36 KB
csalok-kuldenek-ertesiteseket-a-nav-neveben.pdf

Hasonló cikkek

koroskom.hu
A KŐRÖSKOM Nonprofit Kft. szakmai pályázatot hirdet a Kiskőrösi Városi Piac logójának kidolgozása tárgyában.
Az Agrár Expó titka: itt a termelő a fogyasztó szemébe néz!
Az aktuális hírlevél az elmúlt hónap bűnügyi híreiből készült összesítő, melyek forrása a police.hu oldal.