A jelen lépései a jövő értékeivé válnak - TOP fejlesztések a Kiskőrösi Járásban

A jelen lépései a jövő értékeivé válnak - TOP fejlesztések a Kiskőrösi Járásban

Példaértékű együttműködés mentén valósulnak meg a Területi- és Területfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében azok a projektek, amelyek sok esetben, akár évtizedek óta várattak magukra. A Kiskőrös járás tekintetében is számos település kapott lehetőséget a fejlődésre, megannyi projekt indult útjára a tavalyi és az idei évben egyaránt.

Bács-Kiskun megye egészét átfogó beruházások indultak meg szerte a térségünkben, melyek során a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a híd szerepét látja el a pályázatok koordinálásával, szakmai előkészítésével és megvalósításával, hogy az itt élők életminősége, gazdaságának fejlődése hosszútávon stabil háttere lehessen a térség népességmegtartó képességének. 
A jelenleg folyamatban lévő, 2014-2020-as pályázati ciklusban, a megye szinte egésze meg tud újulni. 

A Kiskőrösi járás több mint 7,1 milliárd forintnyi támogatásra pályázott sikerrel ezidáig, melyet az 1. sz mellékelt grafikon tartalmaz. Kiskőrös Város Önkormányzata közel 250 millió forintból egy a megújuló energiaforrások kiaknázására irányuló energiaellátás valósít meg. Ezen belül komplex fejlesztési programok keretében öt közintézményének épületét kívánja ellátni telepített központi biomassza kazánnal. 

Soltvadkerten 450 millió forintból záportó kerül kialakításra, valamint csapadékcsatorna rekonstrukció valósul meg. A fejlesztés eredményeként a problémás (belvízvédelmi készültséggel, havaria helyzettel érintett) helyek megszűnnek, a csatornahálózat összefüggő hálózatot alkot és képes lesz a település érintett résznek vízelvezetését ellátni. A tervezett víztározó kialakításának a célja, hogy a csapadékvizek nagyobb része a területen maradjon, az visszatartásra kerüljön és helyben kerüljön tározásra, ezáltal egyrészt csak a többletvizek kerülnek elvezetésre, így kevésbé terhelik a befogadót, másrészt a felszíni és a felszín alatti vízkészletek közötti gazdálkodás ezzel elősegíthető.

Ezenkívül a Kiskőrösi járásban számos olyan projekt valósul meg, amely többek között turizmust, környezetvédelmet, közlekedést, energetikát, egészségügyi és szociális ellátást, város rehabilitációt, valamint óvodai és bölcsődei, továbbá ipari terület fejlesztést céloz meg.

A térség teljes területére kiterjedő fejlesztések, a gazdaság egészét támogató intézkedések fontos szerepet játszanak a lakosság életszínvonalának emelésében, a vállalkozói környezet fejlesztésében, a helyben való boldogulás biztosításában. Ezen lehetőségek, mind-mind azt a célt szolgálják, hogy megyénkben legyen jelene és jövője minden itt élőnek.

(Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat)

Hasonló cikkek

Kiskőrös Város Önkormányzata az önkormányzati vagyonról, a vagyon hasznosításáról szóló 26/2012. (XII. 19.) önk. rendelete (a továbbiakban: Vagyonrendelet) 27. § (1) bekezdés a) pontja alapján a tulajdonában álló Kiskőrös, 3134/1 hrsz-on nyilvántartott, természetben 6200 Kiskőrös, Szarvas utca 1. szám alatti 644 m2 alapterületű, nem lakás céljára szolgáló ingatlan határozott időtartamú hasznosítási jogának átengedésére nyilvános versenytárgyalást hirdet.  
Megjelent Kiskőrös város ingyenes közéleti és kulturális havilapjának - a Kiskőrösi Híreknek - a 2024. feburári száma.
A Safer Internet Day / Biztonságos Internet Napja minden évben cselekvésre szólít fel a fiatal felhasználók számára biztonságosabb és jobb digitális környezet biztosításában.