Visszalépés az alapértelmezett megjelenítésre
A Függetlenség napja Tarnowban

A Függetlenség napja Tarnowban

Pohankovics András alpolgármester és Hirsch Imre képviselő vettek részt a dél-lengyelországi testvérvárosunkban november első felében megrendezett ünnepségsorozaton.

Mint azt Pohankovics András elmondta, a központi ünnepségeken való részvétel után ellátogattak a Tarnowi Lengyel-Magyar Baráti Társaság székhelyére, ahol az egyesület vezetőivel és tagjaival találkoztak. A megbeszélések témái az oktatási, a kulturális, a sport és a lehetséges gazdasági együttműködések élénkítése voltak. Mindkét fél megerősítette szándékát arra vonatkozóan, hogy kívánatos lenne a testvérvárosi kapcsolat alapjain lengyel-magyar kulturális programok, közös művészeti pályázatok, valamint diákcsere-programok szervezése és folytatása. A delegációk látogatása alkalmával a résztvevők megtekintették a Wieliczka sóbányát, amely napjainkban is termelő bánya amellett, hogy évente közel egymillió látogatót fogad a föld felszíne alatt 130 méterrel elhelyezkedő múzeum.

A Függetlenség Napi megemlékezésen a delegáció elhelyezte mécsesét Tarnow – mint az első független lengyel város – központjában az ismeretlen katona sírjánál, majd Petőfi Sándor mellszobránál koszorút, a lengyel születésű Bem József tábornok szobránál pedig virágot helyezett el.

Roman Ciepiela, Tarnow polgármestere a Függetlenség napi esti rendezvényen a magyar, a szlovák és az ukrán testvérvárosok delegációinak köszöntése alkalmával háláját fejezte ki a városok közötti kapcsolatok ápolásáért, ugyanakkor kifejezte együttérzését az Ukrajnában kialakult háborús helyzet miatt, ami napjainkban is arra hív fel mindannyiunkat, hogy a függetlenségért való küzdelem – bár áldozatokkal jár, mégis ez – minden nemzet legfontosabb törekvése, ezért támogatnunk kell ukrán testvéreinket ebben a küzdelemben.

Emlékeztetett, hogy Lengyelországot háromszor osztotta fel a szomszédos Oroszország, Poroszország és a Habsburg Birodalom a 18. és a 19. században, melynek következményeként a lengyel állam 123 évre eltűnt Európa térképéről. Lengyelország függetlenségét az első világháború végén egy hosszú folyamat eredményeképpen sikerült visszaállítani, aminek csúcspontját az 1918. november 11-i, a németek háborús vereségét megpecsételő compiégne-i fegyverszünet aláírásához kötik.

Hasonló cikkek

Elindult a visszaszámlálás: jövő héten, február 21-én kezdetét veszi az Utazás Kiállítás, Magyarország első számú turisztikai vására, ahol 30 ország 300 kiállítója mutatja majd be látnivalóit a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.
A Megyeháza épületében tartotta a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknapot. Dr. Szobonya Zoltán a 1956-ban a jánoshalmi és mélykúti forradalmat vezette, a polgári demokráciáért küzdött, végül 1958. szeptember 29-én, Kecskeméten kivégezték. Az ünnepélyes megemlékezéssel az önkormányzat az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek és áldozatainak kíván méltó emléket állítani.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése értelmében Kiskőrös Város Önkormányzata, a 2018. évi Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap rendezvényhez csatlakozva 612.000 Ft egyedi támogatást nyert. Ennek keretében 2018. szeptember 14. és szeptember 23. között ügyességi versenyek, vetélkedők, sport rendezvényeket, gyermek programokat rendeznek meg.