300. születésnapját ünnepli Petőfi Sándor szülővárosa

300. születésnapját ünnepli Petőfi Sándor szülővárosa

1718. május 19-e. A jelenkori Kiskőrös újraalapításának dátuma. A tricentenárium alkalmából a város vezetése, az évforduló jelentőségéhez méltó módon, „Kiskőrös 300” néven emlékévet indít. Mindennek részleteit az ünnepélyes nyitóünnepségen, a március 7-ei sajtótájékoztatón ismertették a szervezők.

1529 után, az oszmán hadjáratok következtében, a középkori ’Kyskeres’ település elpusztult. A város, Kiskőrös újratelepítése a terület akkori birtokosainak, a pomázi Wattay-családnak köszönhető. Az 1718. május 19-én aláírt telepítési szerződés értelmében, a Felvidékről evangélikus vallású szlovák telepes családok érkeztek, s ezzel új fejezet kezdődött a település máig tartó történetében. A város azóta is fejlődik, virágzik. Mindezt az idei emlékév során, az egész országnak szeretné megmutatni, a közel 100 eseménnyel, amivel ez alkalomból készülnek.

A sajtótájékoztatót Domonyi László, Kiskőrös polgármestere nyitotta meg, aki beszélt a város jelentős múltjáról, a szlovák kultúra és hagyományőrzés fontosságáról, valamint a település jelenlegi helyzetéről és az emlékév nagyszabású terveiről is.

A „Kiskőrös 300” keretében sor kerül az immár hagyománnyá vált rendezvényekre, így többek között a májusi Városalapítók Napja Országos Rétesfesztiválra, a nyári Petőfi Kulturális Fesztiválra és a Kiskőrös Fesztre, illetve a nyárvégi Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napokra is. Ezek mellett a megszokott gasztronómiai programok, így az őszi kakasfőzés és a városi kemence köré szervezett sütés sem marad el. A nagyszabású, sztárfellépőkben gazdag programokon kívül, több újító ötletet is ismertettek az emlékévért felelős emlékbizottság tagjai a sajtótájékoztatón.

Mindenekelőtt bemutatásra került a „Kiskőrös 300” emlékév arca, kulturális nagykövete, Kautzky Armand. A színművész elmondta: örömmel vállalta a felkérést, hiszen Petőfi Sándor szülővárosáról lévén szó, ezzel ápolható szívügye, a magyar kultúra. Hozzátette, hogy reményei szerint, a fiatalokhoz is könnyebben eljuttatható ily módon a magyar költészet, és megmutatható annak szépsége, sokszínűsége. Utóbbit különböző Petőfi versrészletekkel illusztrálta.

Az emlékév szerves részeként kiadásra kerül a Kiskőrös történetét bemutató, színvonalas, minden eddiginél mélyebbre ásó könyv. Emellett lesznek kiállítások, meghirdetésre kerül majd egy rajzpályázat, és minden 2018. január 1-jén született gyermeknek ajándékozni fog a város egy-egy Petőfi kötetet.

Az ünnepségen felszólalt Font Sándor országgyűlési képviselő is, hangsúlyt adva ezzel az emlékév fontosságának és megerősítette, hogy Kiskőrös mindig is kiemelkedő volt. Hiszen azáltal, hogy az elmúlt 300 év alatt eljutott oda, ahol jelenleg tart, a térség egyik legmeghatározóbb, legfejlettebb, legsokszínűbb településévé nőtte ki magát.

A sajtótájékoztató záróakkordjaként fellépett a város legjelentősebb szlovák hagyományőrző csoportja is, akik az igazi szlovák ételeket kóstoltattak a résztvevőkkel.

Hasonló cikkek

Kiskőrösi Hírek
Megjelent Kiskőrös város ingyenes közéleti és kulturális havilapjának - a Kiskőrösi Híreknek - a 2024. áprilisi száma.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprőipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet kéményseprő szakmunkásokat és betanított munkásokat keres 
koroskom.hu
A KŐRÖSKOM Nonprofit Kft. szakmai pályázatot hirdet a Kiskőrösi Városi Piac logójának kidolgozása tárgyában.