100 km út újul meg Bács-Kiskunban

100 km út újul meg Bács-Kiskunban

Megyeszerte összesen 100 km megújult útszakasz várja majd az utakon autózókat. A 3 féle forrásból megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően korszerűbbé, kényelmesebbé, biztonságosabbá válik az autózás és javulnak a munkába járás feltételei. Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elnöke és dr. Sztana Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának vezetője tartott erről ma délelőtt közös sajtótájékoztatót.

A felújítandó utak kijelölésénél a kifejezetten leromlott állapotú, alsóbbrendű, 4-es és 5-ös számjegyű szelvényeket helyezték előtérbe. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében összesen 32 km út korszerűsítésére nyílik lehetőség. A megye északi, déli és középső részét egyaránt érintő kivitelezések áprilisban már elkezdődtek és a legtöbb szakasz esetében átlagosan 40%-os készültségi fokon tartanak. Egyedül Hajós település esetében tevődik át a felújítás várható vége jövő év tavaszára, mivel a fejlesztés itt a híd korszerűsítését is magába foglalja.

A TOP-os pályázatokon túl hazai forrásból és az Magyar Közút Nonprofit Zrt. Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának saját keretéből is jelentős összegek fordítódnak a megyei utak korszerűsítésére, javítására, melyek a TOP-os fejlesztésekkel egyidejűleg zajlanak. A Magyarországon utak felújítására fordítandó összeg egy tizede megyénkben valósul meg - ezzel Bács-Kiskun országos viszonylatban a biztató, 3. helyen áll.

Hasonló cikkek

koroskom.hu
A KŐRÖSKOM Nonprofit Kft. szakmai pályázatot hirdet a Kiskőrösi Városi Piac logójának kidolgozása tárgyában.
Az Agrár Expó titka: itt a termelő a fogyasztó szemébe néz!
Az aktuális hírlevél az elmúlt hónap bűnügyi híreiből készült összesítő, melyek forrása a police.hu oldal.